A Panhard rúd egy régi találmány, a nevét onnan kapta, hogy először a Panhard modelljein jelent meg a XX. sz. elején. Azóta számos gyártó átvette a megoldást, hiszen szerkezete rendkívül egyszerű.

Egy régi autó felújításánál gyakran a legnehezebb dolog az apróságok beszerzése. Sárvédőt még olykor találni bontottat vagy újat, a motor felújítható, de az apró mütyűrökkel sokszor nem tudunk mit kezdeni.

Egy barátom küldte nekem ezt a képet. Eleinte jót derültem rajta, majd rájöttem, hogy vannak még állandó értékek rohanó világunkban. Ebből is látszik, hogy a Lada egy igen kiforrott konstrukció, nem igazán kellet hozzányúlni.

Bár a Lada gyár elég kevés fejlesztést tudott felmutatni az elmúlt 40 évben,  azért apróbb változtatások mégis történtek. Hogy mik, az ki fog derülni egy következő cikkből, ahol a Lada típustörténetét szeretném összefoglalni.

Nem szabad mindig elsőre ítélni.

A történet nem új, csak beszélgettem valakivel valamiről, eszembe jutott és most leírom. Még a télen történt a következő eset:

Kicsit nagyképű a cím, mert ez az új élet még nem igazán kezdődött el.

Polgármesterünk felkarolta a Nysa helyreállítását, megkaptam az autót. Igazán rendes tőle és a hivatal többi dolgozójától. Ígéretet tettem, hogy ha elkészülök vele, odagurulok némelyik városi rendezvényre, már az eddigi visszajelzések alapján úgy érzem, hogy sikere lesz a kiskutyaarcú busznak.

Régóta vezetek már, de eddig azt hittem, ilyen csak a filmekben van.

Jól indult a napom, bár kicsit kapkodósan. Szombaton korán kellett kelnem, elég tompa voltam, de ez nem tartott sokáig.

Íme egy kipufogószelep.

Ezt a szelepet az akkor frissen vásárolt moszkvics 412-esemből szereltem ki. Gyanús volt, mert úgy tűnt, mintha csak 3 henger menne, de nem volt egyértelmű, így szétszedtem. A hajam is égnek állt, mikor hanyatt fordítottam a leszerelt hengerfejet.

Ott állt hát egy szinte hiánytalan Nysa kisbusz előttem. Hamar kiderítettem, hogy az Önkormányzat tulajdona (nem volt nehéz, hiszen rajta a Városi Tanács felirat), és elég szomorú lettem, hogy szerencsétlen jármű valahogy átvészelte az elmúlt éveket, és mégis arra a sorsra jut, hogy a téglagyárban fog szétrohadni. Bár a lassú pusztulást mások sem nézték jó szemmel, próbáltak gyorsítani rajta: szorgos kezek elkezdték bontani az autót.

A történet többi részével még adós vagyok, de végre kész lettem a Nysa porlasztójának felújításával.

Mivel az autó 20 éve nem ment, az ember nem ússza meg annyival, hogy benzint önt bele és beindítja. Nagy generált nem tervezek, de tisztában vagyok az állás okozta károkkal, így nekiláttam szép sorjában rendbe tenni azt, amit szükséges.

A százhalombattai extéglagyár területén bukkantam erre a csodára!

Persze, csak most csoda, hiszen egy darabot nem látunk ebből a bájos formájú kisbuszból az utakon. Találkozókon feltűnik néha egy-egy restaurált vagy megőrzött mentőautó, de az utcákról teljesen eltűnt a típus. Nem csoda, hiszen – valljuk be -  elég ótvar járművek ezek, főleg amikor akár fillérekért lehet kapni megbízható kényelmes kisbuszokat.

Agyam egy része folyamatosan pásztázza a környezetet veteránautók, ritkaságok után, felismerek bármit, ami közelebb van a horizontnál. Éppen ezért ért sokként, hogy barátnőmmel gyanútlanul sétálgatva egyszer csak az orrom elé került egy szinte hibátlan Nysa busz. Mentem,  azt’ egyszer csak ott volt.

A történet folytatódik, kiderülnek egyéb érdekességek is!