Ezt a képet ma küldték nekem egy közösségi oldalon, abban a biztos tudatban, hogy nekem ez tetszeni fog.

Innen nézve igényes munkának tűnik

És tényleg. Nagyon jól néz ki, simán el tudom képzelni, hogy egy ilyennel járok tavasztól őszig. Ebből biztosan nem látsz másikat az utcán. Volgát sem nagyon, úgy általában se, de kabriót aztán végképp.

El is gondolkodtam rajta, hogy vajon miért? Miért nincs ilyen nálunk az utcán? Miért csak a neten találkozunk hasonlókkal? Aztán rájöttem, hogy ez egy elég bonyolult kérdés. Hazánk kivételezett helyzetben van a hobbiautózás terén. Vagy inkább a régiautózás terén. Lássuk, mire jutottam.

Magyarországon a szocialista érában a hiánygazdaságban a gépkocsikból is hiány volt. Az emberek éveket vártak egy trabantra, ladára. Igen kevés ember engedhette meg magának, hogy nyugati autót tartson. Így a gépkocsiállomány pár ország pár típusából állt, nem mutatott túl változatos képet. Ebből egyenesen következik, hogy a kertek végében, fészerekben fellelhető felújítási alapként tekinthető járművek főleg szoci autókból állnak. Vagy álltak, mert mára egy két csodától eltekintve minden ilyet felfalt a rozsda.

Az egyik ok szerintem a fellelhető készlet.

A mindvégig használatban tartott mára veterán szoci autók is elfogytak. Amit meg lehetett menteni, azokat mára nagyrészt megmentették. Felújították, gyűjtőkhöz kerültek, de tudok esetekről, hogy nyugatra kerültek. A gépkocsipark lecserélése olyan gyorsan történt, hogy mára alig maradt pl. kocka wartburg (főleg kombi), de az egykor hegyekben álló trabant is fogytán van, ebben nem kis szerepe van annak, hogy korábban beszámolták őket új autókba, onnan meg a vastelepre kerültek. A szép állapotú ladák ára mesébe illő, moszkvicsból már 20 éve sem sok szaladgált, a dáciákat elvitték a románok, a skodák szétmállottak, a zastavák eltűntek, az állami tulajdonban levő volgák, és egyéb autók ki tudja, hová lettek, mindenesetre igen kevés maradt belőlük. Egy-egy konkrét típus hazai állománya általában nem éri el a 100 db-ot sem.

Belevágtak

A határok megnyitása után nyugatról bekerült veteránautók zömmel már eleve veteránként kerültek be, a klasszikusabb darabok általában vagyonokért.

Egy eredeti állapotban megmaradt bácsiautóba bűn beletolni a flexet. Bár ladát meg trabantot még elég sokan pimpelnek, szerencsére azért nem jellemző, hogy a hibátlanul megmaradt eredeti fényezést csiszolná le valaki, bár ilyet is látni.

A hajdani versenysikerek, a hangulat, meg ugye az elnyűhetetlen technika miatt az ember még mindig belelátja a lada körvonalaiba a versenyautót, sokan csapatják is velük rendesen, de ez egy külön világ, és a cikk témából lényegtelen is, hiszen az utcán nem sokat látunk belőlük, nagy részüknek papírjuk sincs.

Sőt, lássuk be, az igényes átalakítás is igen ritka. Hiteles veterán versenylada szinte nincs is. Van pár műhely, ahonnan minőségi átalakítások kerültek ki, de lássuk be, az átalakítások minősége többnyire bazári, ugyanígy a trabantok esetében is. Komolyabb belenyúlás nemigen van, a módosítás kimerül pár matrica meg spoiler felragasztásában, meg a homasitás kiegészítőkkel való teleaggatásban. Gyakran a jóízlés legcsekélyebb nyoma nélkül. Vannak blogok, ahol egész gyűjtemény van az ilyen szörnyekből.

Ha már a papírról volt szó, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a hazai bürokrácia milyen mérhetetlen nehézséget támaszt bármiféle átalakítás elé. Egy egyszerű motorcsere is olyan tortúra tud lenni, hogy végképp elveszi az ember kedvét a munkától. Annak meg nem sok értelme van, hogy az ember ezer órát dolgozik valamivel, beleöl egy vagon pénzt, aztán végül nem közlekedhet vele. Volt egy idő, mikor a trabantokba tömegesen szerelték a fiat 903 köbcentis motorját (nekem is volt ilyenem). Főleg a pandákból és a 127-esekből kibontott motorokról van szó. ezeknek a blokkoknak 100GL a kódja. Na erre megadták az engedélyt, de az unoból kibontott, ezzel csavarra megegyező blokkot már nem engedték beépíteni, mert 146A volt a kódja. Egy időben adtak engedélyt wartburg blokk beépítésére, készült is pár darab (igen mérges jószágok), de ez a gyakorlat megszűnt. És akkor még nem nyúltunk komolyabb szerkezeti részekhez, teherviselő elemekhez, hajtáslánchoz. A versenyekre tréleren kivitt, semmiféle papírokkal nem rendelkező gépekről most ne beszéljünk.

Ha egy járművet egyszer már végleg kivontak a forgalomból, akkor arra akkor kerül ismét rendszám, ha veteránminősítést kap. Ez általában a szalonállapotot jelenti. Az utcán látható veteránok nagy része ilyen. Nem is lenne jó, ha mindenféle szétvagdosott járművek megkapnák a minősítést. Bár annak örülnék, ha egy kis patina beleférne, az eredeti kárpit, ülések még ha ki is fakultak, megőrzik az eredeti szagot, amit semmilyen restauráció nem tud visszaállítani. Egy átfényezéssel, átkárpitozással kisöpörjük belőlük  azt a 40-50 évet, amin keresztül ezek a járművek szolgáltak.

Hozzátartozik ehhez mondjuk az is, hogy az, hogy a “kis patina” igen ritka jelenség, az ilyesmi alatt zömmel rozsdát találunk, úgyhogy megint nincs papír, így nincs ilyen autó a forgalomban.

403-as "fellelt állapotban"

Letagadhatatlan dolog, hogy a régi autók átalakításának a kultúrája amerikai import. A hot rod “mozgalom” odaát elég erős. Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy rájöjjünk, miért. Az ottani típusokat milliószám gyártották.

Mercury '49

Az eltérő éghajlati viszonyok miatt jelentős mennyiség maradt fent. A megmaradt nagy darabszám miatt nincs eszmei értékük. A tömeges igény miatt rengeteg cég gyárt hozzájuk alkatrészeket. Minden feltétel adott.

Az oroszoknál mennyiségi tekintetben hasonló a helyzet. Bár a tuningoló háttéripar nem olyan erős, mint az államokban, de már a nagy számok törvénye alapján is rengeteg ügyes kezű emberük van. Az ottani rendszerváltáskor maradt egy igen széles réteg, aki nem tudta lecserélni a régi autóját nyugatira, így ezerszám használják még szántani-vetni az olyan típusokat is, amik nálunk ritkaságok.

Volga M21 volt valamikor

Ez az oka annak, hogy orosz-ukrán weboldalakon időnként olyan átalakításokat találni, hogy öröm nézni. Nem félnek szétvágni egy M21-es volgát, mert van még rengeteg. Nálunk összesen pár darab maradt. De az M24-esből sincs sokkal több (mondjuk sosem volt, ez mindig rétegautó volt nálunk).

És igen. Ha nekem a kezembe kerülne egy felújítható darab, én is a gyári állapotot keresném, mert tudnám, hogy nem lesz belőle másik. A régi szoci autók művészi átalakítása tehát ezentúl is keleti egzotikum marad.

Molotov hot rod

Jól nézne ki

Egy tetszés szerinti hajdani utcakép sosem tartalmazott 10-nél több típust. Ezeket az autókat koronként megszokta az emberi szem. El kellett fogyniuk ahhoz, hogy észrevegyük, hogy egyik-másik modell milyen formai értékeket rejt magában.

Abban szerintem mindnyájan egyetértünk, hogy a púpos wartburg az egyik legszebb gyártmány a KGST-n belül. A kupé verzió formája csaknem felér a tengerentúlon közkedvelt ’49-es mercury szépségével. Csak ez annál sokkal ritkább. Nem is vágja szét senki. Volt itthon egy példány, ami igényesen meg volt csinálva, de semmi olyan, amit ne lehetne visszaalakítani gyárira. Nem tudom, mi lehet ma ezzel az autóval, de nem csodálkoznék, ha azóta újra gyári szépségében ragyogna.

Barkas

A barkas szerintem az egyik legszebb kisteherautó. Jóindulatú, arányos, lekerekített vonalait mára mások is észrevették, és a németeknél (akik ebben az esetben az oroszokéhoz hasonló helyzetben vannak) készült is pár szép darab.

Összefoglalva: a fenti okokból kifolyólag úgy érzem, hogy nálunk a jövőben sem lesz széles körben elterjedt kultúrája annak, hogy egy veteránautó felújításakor az építő belevigye a fantáziáját. A papírmunka, a nyersanyag hiánya bátortalanság, és a csórás mind gátja ennek.

A mégis elkészülő darabokért pedig csak gratulálni tudok az alkotóknak, itthon és külföldön egyaránt.

A lengyeleknél van belőle bőven. Itthon kihalt ez a típus.

Cimkék: elmélkedés, Veterán